Az opál neve valószínűleg a ‘drágakő’ jelentésű szanszkrit upala szóból származik – annyi bizonyos, hogy régóta ismert drágakő. A legtöbb ásványtól eltérően sohasem alkot kristályokat, mivel szerkezeti építőegységei a térben nem rendeződnek hosszabb távon állandó, ismétlődő mintát követő alakzatba. Változó mennyiségű vizet is tartalmaz, így képlete voltaképpen SiO2·nH2O.

Főleg nem túl meleg, szilíciumban dús oldatokból születik, legtöbbször vulkanizmushoz kapcsolódva. Magyarországon leginkább a Mátrában és a Tokaji-hegységben érdemes keresgélni. Számos változata ismert: a színtelen, átlátszó, kövült ragasztóra emlékeztető üvegopál, a fehér tejopál és az áttetszőbb sárgás viaszopál, a sárga mézopál, a narancs tűzopál, a barna májopál. Leghíresebb és legértékesebb drágakő változata a színjátszó nemesopál. A legszebb európai nemesopált (az egykori „magyar opált”) az 1920 óta Szlovákiához tartozó Vörösvágás (Červenica) mellett bányászták. Kagylós törése miatt pattintott kőeszközt is készített belőle az ember. Számos élőlény – radioláriák, kovamoszatok, kovaszivacsok – vázanyaga is. Az opál az ősfák megmentője is: a kovásodott növénymaradványok megőrződnek.