A svájci hegyikristály példány hossza 22 cm; jól látható rajta a kvarc jellegzetes kagylós törése. Az ELTE TTK Természetrajzi Múzeum gyűjteménye (BE24424, fotó: Pekker Péter).
A kvarc kristályszerkezetét előző képünkön mutattuk be. A kvarc csavaros szerkezetéből kitűnik, hogy a szilícium és oxigén atomokat sokféle térbeni irányultságú, egyformán erős kötések tartják össze. Ebből adódik, hogy nem lehet adott irányban sorakozó, viszonylag gyengébb kötések által kijelölt sík lapok mentén kettéválasztani, azaz nem hasad (mint például a kalcit vagy a gipsz). Ha tehát kalapáccsal megütünk egy kvarckristályt, nem sík lapok mentén válik ketté, hanem ívelt felületek jönnek rajta létre az ütés hatására. A törési felület alakja sokszor kagylóteknő belső oldalára emlékeztet, ezért a kvarc törése, szakkifejezéssel élve, „kagylós”.
